A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gomba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gomba. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 6., szombat

Szombati ebéd:)


  
Gyönyörű hófehér, friss csiperke gombát kaptam ma. El is dőlt mi lesz a mai ebéd. A brokkoli is kínálta magát nagyon. Krémleves lesz majd a sorsa, de három kis rózsát lecsippentek belőle.
Rántott gomba készül tehát, valamint rántott brokkoli. Hozzá basmati rizs, és tartár mártás.


A gombákat megmostam, és hosszában félbevágtam, a tönkjükkel együtt. Tálba téve sóztam, kicsit állni hagytam. Tésztaszűrőn alaposan lecsöpögtettem, és lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgattam. A brokkoli rózsákat sós vízben felforraltam. Néhány perc után hideg vízbe tettem. Kicsit még megsóztam, és őket is bepaníroztam  lisztbe, tojásba, morzsába. Közben a basmati rizst megmostam. Másfélszeres mennyiségű vízzel, sóval, 3 ek olivaolajjal 11 percig főztem lefedve a mikrohullámú sütőben. Ezután még állni hagytam  15 percig. Egy serpenyőben 2 fej vöröshagymát  apróra vágva olivaolajon aranybarnára sütöttem.
Egy csokor petrezselyem levelet apróra vágtam. A bepanírozott  gombákat és a brokkolit  forró olajban megsütöttem. A rizst elkevertem a sült hagymával, tetejére szórtam a petrezselyem leveleket, borsoztam.
A rántott gombával, és brokkolival tálaltam. A tartár mártáshoz  2 ek majonézt egy kis cukorral, és tejföllel jól kikevertem, tetejére borsot szórtam.

Érdekes, hogy mennyire változik az ember ízlése az évek folyamán. Gyerekkoromban ki nem állhattam a gombát. Később már rántva megettem,  ha a családnak készítettem. Az utóbbi időben  pedig  mondhatni  kedvencemmé lépett elő. Ez azt jelenti,  hogy jönnek még gombás ételek:))